VÉLEMÉNY: U2 élőben Aucklandben

Frontman véletlenszerű szónoklata elrontja a nosztalgia epikus estéjét.

Bono az ír rockegyüttes, a U2 fellép az “Experience + Innocence” turné során a chicagói United Centerben 2018. május 23-án. / AFP PHOTO / Kamil Krzaczynski

Fotó: U2O2

Fénykép: AFP vagy a licenszadók

Előtte, nagyrészt kordában tartotta. A tegnap esti Mt Smart Stadionban tartott előadás első felében szinte azt lehetett mondani, hogy Bono egója elvesztette az élét.

Talán az alkalom miatt. A U2 felugrott a nosztalgia szekerére legújabb turnéján, és teljes egészében előadta a The Joshua Tree-t, a Grammy-díjas, listavezető albumot 1987-ből, amely az ígéretes ír rockereket aréna-zavaró szupersztárokká tette.

A teljes album leadása a streaming és a Spotify napjaiban egy engedmény lehet, hogy a U2 úgy látja, hogy a rock újítóinak napjai lejártak.

A turnéjuk előzenekarának megválasztása, az élénk Noel Gallagher – akit Kanye Westhez és Jay Z-hez hasonlítottak a korábbi stadionkirándulásokon – minden bizonnyal alátámasztja ezt a gondolatot.

De a slágerekkel teletűzdelt lemez még mindig sokat jelent a rajongóknak, amit az is bizonyít, hogy a tegnap esti koncert gyorsan elkelt, és a ma esti ismétlő koncert is errefelé tart.

A U2 első nagy koncertjén 2010 óta ez az album egyértelműen sokat jelentett a zenekarnak is.

U2 live koncert az aucklandi Mt Smart Stadionban

U2 live koncert az aucklandi Mt Smart Stadionban Fotó: U2: Dara Munnis

A stadion közepén felállított kis színpadon Bono és társai a The Joshua Tree mindenhonnan ismert slágereit adták elő egy olyan zenekar minden bombázásával, amely nyilvánvalóan pontosan tudja, mit csinál ebben a stadion-rock dologban.

A rajongók, akik öblögetve, ugrálva és sikoltozva követelték a folytatást, olyan szenvedélyes volt a tömeg, hogy néha úgy tűnt, mintha ez a rajongók imádata lenne a U2 templomában.

Egy nagy album nagy látványt követel, és a U2 nem okozott csalódást ezen a fronton sem. Elhozták magukkal a valaha turnékoncerten használt legnagyobb kivetítőt, egy stadionméretű óriást, amely minden egyes dalhoz Anton Corbijn, az album borítójának tervezője által készített mámorító látványt társított.

U2 élőben az aucklandi Mt Smart Stadiumban

U2 élőben az aucklandi Mt Smart Stadiumban Fotó: U2 élőben az aucklandi Mt Smart Stadiumban: Dara Munnis

A ‘Where the Streets Have No Name’ egy lassított tempójú road triphez készült. Az ‘I Still Haven’t Found What I’m Looking For’ egy komor erdei sétával érkezett. Még nyugtalanítóbb volt a ‘Mothers of the Disappeared’, amelyben egy sor csuklyás nő fújta el a saját gyertyáját.

A metaforák nyilvánvalóak voltak, de az impozáns méret lenyűgöző volt, egy gigantikus videófal, amelyre Donald Trump – akit az este folyamán többször is említettek, és nem a jó értelemben – büszke lenne.

Amikor a zenekar a ‘Bullet the Blue Sky’ és az ‘Exit’ című nem kislemezes dalokat úgy adta elő, ahogyan azt a lendületes lázadó kiáltásoknak szánták, azt sugallta, hogy ez több lesz, mint egy újabb ürügy The Edge számára, hogy az epikus gitárnyalábjait felküldje az Mt Smart Stadium sarkaiba.

A ‘One Tree Hill’ szívből jövő és immár hagyományos tisztelgése Greg Carrollnak, a zenekar kiwi roadjának, aki 1986-ban halt meg egy motorbalesetben, szintén hozzátett a mérleghez. Ez volt az egyik a több dedikáció közül, beleértve a záró számot, a ‘One’-t Christchurchnek, és az ‘Ultraviolet (Light My Way)’-t Bono jótékonysági szervezetének, a One-nak.

A U2 kiwi roadie-jának, Greg Carrollnak a képe, amelyet a zenekar Mt Smart Stadium koncertjén vetítettek ki

A U2 kiwi roadie-jának, Greg Carrollnak a képe, amelyet a zenekar Mt Smart Stadium koncertjén vetítettek ki Fotó: U2’s Kiwi roadie Greg Carroll, being projected at the band’s Mt Smart Stadium concert: Dara Munnis

A ráadásig Bono olyan jól viselkedett. Igen, a koncert első felében volt néhány furcsa eszmefuttatás a bevándorlásról, a szabadságról, az ír történelemről és Amerika politikai problémáiról.

De leginkább az egóját tartotta kordában, ami olyan dolgokért felelős, mint hogy egy egész U2-album nem kívántan jelenik meg több millió iTunes-könyvtárban.

De amikor a szünet után cilinderben, a szeme fölött fekete festékkel bekent cilinderrel lépett elő, valami egyértelműen megváltozott. Bono az este legnagyobb himnuszaival, az “Elevation”-nel és a “Vertigo”-val rohamozta végig a színpad kifutóját, miközben olyan dolgokat csinált, amiket a legtöbb 59 évesnek valószínűleg nem kellene.

U2 live perform at Auckland's Mt Smart Stadium

U2 perform live at Auckland’s Mt Smart Stadium Photo: Dara Munnis

Aztán szünetet tartott, és az ‘Even Better Than the Real Thing’ című dal előtt széleskörű előadás kezdődött Bono leszólta a kiwi közönséget a bizonytalanságuk miatt, sámánnak nevezte magát, majd kijelentette, hogy “megalomániás diagnózist kapott … és ez egyre rosszabb lesz”.

Végül, megmagyarázhatatlanul, felsikoltott: “Paul meghalt … Én vagyok Sir f***ing Bono”.

Ez volt az este leghülyébb pillanata, egy “ez tényleg megtörtént” pár perc, ami veszélyesen közel került ahhoz a fajta gúnyos dokumentumfilmhez, amire Ricky Gervais az egész karrierjét alapozta.

Ezután a műsor kezdett meginogni. A dolgok elcsépeltek. A ‘Beautiful Day’ továbbra is egy csöpögős fondü rockdal maradt, és amikor ezt követte az ‘Ultraviolet (Light My Way)’ prédikáló jótékonykodása és a ‘Love is Bigger Than Anything In Its Way’ című nyálas ballada, a show nem dobbantással, hanem egy kis nyafogással ért véget.

Kár érte, mert addig a pontig ez egy epikus nosztalgia-est volt. A rock élvonalában töltött négy évtized után nem lehet hibáztatni a U2-t, hogy végre visszatekintett.

De ha tényleg csak ennyi maradt nekik, valaki figyelmeztethetné Bonót, hogy vegyen vissza a színpadiasságból, hogy a dalok maradhassanak ragyogni.

Kapcsolódó:
  • Kuia a reflektorfényben: A U2 tiszteleg a híres idegenvezető előtt
  • A U2 szuperrajongói felzaklatják a helyieket azzal, hogy elfoglalják a sorokat
  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.