[email protected] of Nebraska – Lincoln

Abstract

A montán gyepek fontos ökoszisztématípusa a délnyugati tájaknak, a piñon-juniper erdők erdőhatáraitól a magasan fekvő szubalpin és alpesi ökoszisztémákig. Így gyakran az erdei táj mátrixába ágyazott mozaikos elemet képviselnek, kulcsszerepet játszanak a víz és a tápanyagok feldolgozásában, és élőhelyet biztosítanak egyedi fajkészleteknek, gyakran nagyobb diverzitással, mint a környező hegyvidékeken található fajok. A talajok, a helyi hőmérsékleti és nedvességi gradiensek, valamint a zavarás mind szerepet játszanak a montán gyepek elterjedésének és kiterjedésének meghatározásában. E tényezők közül a tűz játssza a legdinamikusabb szerepet a gyep-erdő ökotónus elhelyezkedésének és összetételének szabályozásában. Ebben a projektben végeztük el Észak-Amerika délnyugati részén az egyik legnagyobb montán gyep-erdő komplexum, az észak-új-mexikói Jemez-hegység szívében található 36 400 hektáros Valles Caldera Nemzeti Rezervátum (VCNP) történelmi tűzrendszerének első táji szintű jellemzését. A VCNP egy posztvulkanikus táj, amely több erdős, újraéledő kupolából áll a magasan fekvő völgyi gyepek mátrixában. Ahol az erdő és a füves terület találkozik, ott egy ökotonális zóna alakul ki, mérsékelt fásítással és magas lágyszárú termelékenységgel. Feltételeztük, hogy az ökotónus képviseli a legnagyobb tűzgyakoriságot, és a tűz terjedésének útvonalaként szolgál a völgyek között. Ennek az elképzelésnek a tesztelése érdekében a VCNP összes nagyobb völgyében több mint 450 fáról gyűjtöttünk tűz által megrongált évgyűrűmintákat az erdő-gyep ökotónusból, ami az Egyesült Államok egyik legátfogóbb táji tűztörténeti gyűjteményévé teszi ezt a gyűjteményt. Minden minta helyét georeferálták, hogy megkönnyítsék a történelmi tüzek előfordulásának térbeli és időbeli mintázatát. Annak érdekében, hogy a pontszerű tűzfoltok mint a tűz terjedésének helyettesítője jobban értelmezhető legyen, modelleztük a tűz viselkedését ugyanabban a tájban a minimális utazási idő (MTT) és a FlamMap rendszer egyéb képességeinek felhasználásával, a helyi időjárási áramlatokra, gyújtásokra és tüzelőanyagokra kalibrált modellel (Finney 2002). Az így kapott VCNP fák évgyűrűs feljegyzései a Kr. u. 1418. év elejéig nyúlnak vissza, ami 591 éves feljegyzési időszakot jelent. Több mint 2000 tűzesetet datáltunk, a legkorábbi 1501-ben keletkezett, ami 468 évnyi tűzesetet jelent. A tűztörténeti elemzésünk azt mutatja, hogy az erdő-gyep ökotónusban nagy a tűzesetek gyakorisága, az egyes völgyekben az átlagos tűzeseti időköz (MFI) 6,9 év, a VCNP egészében pedig 1,3 év tüzek között. A tűzgyakoriság a legnagyobb völgyekben volt a legmagasabb, és az MFI szignifikánsan összefüggött a völgyek területével. Történelmileg a tüzek olyan években keletkeztek, amikor a Palmer Aszályossági Index (PDSI) jelentősen alacsony volt; a legelterjedtebb tűzvészes évek olyan alacsony PDSI-kombinációkat jelentettek, amelyeket 2-3 szokatlanul magas PDSI (hűvös-nedves körülmények) év előzött meg, ami a finom tüzelőanyag-termelés éghajlati szabályozására utal. A VCNP területén több mint 20 egymást követő tűzvészes év fordult elő, amelyeket általában az egymást követő alacsony PDSI-értékű évek, valamint a leégett területek térbeli elkülönülése okozott. A tűzmodellezési szimulációk az erdő-gyep ökotónust jelölték meg a tűz terjedésének optimális útvonalaként: mind a mezikusabb, lejtő feletti zárt erdők, mind a gyepek mezikus belső nedves rétjei akadályozzák a tűz terjedését, míg a viszonylag szárazabb körülmények és a bőséges finom tüzelőanyag megkönnyítik a tűz gyors terjedését a VCNP-tájban. Ezeket az eredményeket a VCNP vezetői rendelkezésére bocsátják az ökoszisztéma informális kezelése érdekében, beleértve a tűzvédelmi programjukat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.